Az olvasás és a családom

Majoros Nándor,

a százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium diákjának írása

Az olvasás és a könyvtár szerepe a családom életében

 A történetem a szüleimmel kezdődött. A családom megszállott könyvmániás. Apukám még fiatal korában, mikor vonattal járt dolgozni rendszeresen olvasott utazásai során könyveket. Nem is akármilyeneket! Szerinte ezek szórakoztató, lazulós könyvek voltak. Mindenki furcsán nézett rá, mikor óriási hahotázásba kezdett, és ledöbbenve figyelték, mit is olvas. Bár szerinte ennek kettő oka is lehetett: mivel akkoriban a punk korszakát élte (jelentése a külsejére nézve: alulról felnyírt haj, ráadásul vörös, a maradék haja a válláig ért, orrkarikák, piercingek és tetoválások, punk zenei ízlés). Ma már ez senkinek sem feltűnő, szinte divattá vált a mai emberek számára, de az ő idejében ez botrányosnak számított. Szóval, a lényegre térve, szerinte vagy nem nézték ki belőle, hogy tud olvasni, vagy nem értették, miért olvassa egy felnőtt ember a Micimackó kalandjait Milnétől. A másik kedvenc könyve Ketten Párizs ellen Vaszary Gábortól. Meg sem tudom mondani, hányszor olvasta. Anyával évekig felemlegették ezt a könyvet. A következők a sorban Rejtő Jenő könyvei voltak. Ami anyát illeti mindenevő könyvek terén. Szó szerint: dráma, sci fi, romantikus, történelmi, disztópikus stb. Megszállott, mondhatnám őrült, fanatikus olvasó. Képes egy éjszaka kiolvasni egy könyvet. Persze reggel, mint egy zombi, úgy megy dolgozni, mert nem aludt semmit.

Aztán megszülettük mi. Elsőnek én láttam meg a napvilágot, pontosan kettő évre rá az öcsém. A mi első találkozásunk a könyvekkel az esti meséknél kezdődött. Nagyon tetszettek, imádtuk a verseket, a meséket, a különböző történeteket (amikhez később színházunk és bábunk is volt, sokszor játszás közben mesélték el a történetet). Voltak rendszeresen ismétlődő történetek, amiket már annyiszor halottunk, hogy kívülről tudtuk (később ennek jelentősége is lesz!). Aztán jött az óvoda. Rengeteg mesében és előadásban volt részünk! Sokat szerepeltünk anyák napján, ünnepségeken. Itt van is egy vicces történetem, de anya szerint állati ciki volt. Ugyanis az öcsém úgy gondolta, hogy nem tudnak neki semmi újat mutatni, ezért hazamegy. Így, mint aki jól végezte a dolgát, kilógott a csoportjából. Persze észrevették, hogy a kerítésen próbál kimászni. Megkérdezte az óvónő, hogy bántotta-e valaki vagy mi történt egyáltalán? Az öcsém közölte vele, hogy unalmas és semmi újat nem tudnak neki olvasni, mert már anya minden mesét elolvasott. Mint mondtam, anya kissé fanatikus. Óvodás korunkban iratkoztunk be a gyermekkönyvtárba. Amikor csak tehettük, szombaton mentünk egy kis időre. Új könyvekért, játszani és ismerkedni a hellyel. Családias légkör fogadott bennünket. A könyvtáros hölgyek nagyon aranyosak voltak velünk. Rendszeresen diafilmeket is kölcsönöztünk vagy cd-t, amin meséket hallgatunk. Emlékszem a Bambira, amit otthon még lemezjátszón hallgattuk. A Bambit anya az étkezőbe is felfestette. Lényegében az egész házat telifestette gyermekkorunk meséinek szereplőivel. (Erről csatolok pár képet is.)

Aztán jött az iskola. Az osztályfőnökünk minden tanítási napot, az első óra előtt felolvasással kezdett, számos könyvet olvasott így fel nekünk az évek alatt. A könyvtárba hetente vitte át az osztályt könyvet kölcsönözni, vagy csak egy előadásra, szavalóversenyekre, történeti előadásokra stb. Alsóban minden kötelező olvasmányból írtunk olvasó naplót, és év végén megnéztük színházban is. Többször voltunk nyáron a könyvtárban „táborozni” a tesómmal. Nagyon szerettünk, bár ezek sajnos csak egy-egy hetek voltak. Mikor már tudtunk jól, folyamatosan olvasni, anya megengedte, hogy minden hónapban választhatunk egy könyvet a könyvesboltokból. Ez az egy dolog volt, amire soha nem mondott nemet. A szülinapokra, névnapokra, karácsonyra a játékok mellett mindig könyveket is kaptunk. Egy idő után azért a könyveket szűrni kezdte, olyan módon, hogy előbb ő olvasta el, és csak akkor mi, ha megfelelőnek ítélte a tartalmát.

A tesómmal megrökönyödve vettük észre, hogy majdnem minden kötelező verset kívülről tudunk (Anyám tyúkja, Családi kör, János vitéz stb.) és nem értettük, hogy a többi gyerek miért nem szereti ezeket a verseket és miért nem ismeri. Először nem jöttünk rá mi történt, aztán leesett, hogy anyánk trükközött velünk. Mivel születésünk óta a legtöbbször a kötelező versek voltak az esti mesék. Ezzel nagyon megkönnyítette ezt az időszakot számunkra.

Ma már gimnazista vagyok és csak a neten olvasok. Tudom, ennek nincs könyv illata, de a kötelező olvasmányok miatt azért előveszem a nyomtatott könyveket is. Az érdeklődésem most már inkább a képregények, mangák felé irányul. Sajnos, ezek nagyon ritkán jelennek meg magyarul, ezért angolul olvasom őket. A filmeket is angol felirattal nézem különböző csatornákon, igaz, ez már az olvasás más formája. Tudom, itt már nem az én képzeletem és fantáziám adja a történet egy részét, de még mindig így is olvasok.

Ez az én családi történetem az olvasásról.