Ugrás a fő tartalomra

CSORBA MÁRTON #könyvajánló

Csorba Márton, a debreceni Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum diákjának könyvajánlója

 

Bärbel Mohr: Rendeld meg az Univerzumtól! avagy Hogyan teljesüljenek vágyaink?

 Ez a kis zsebkönyv méretű olvasmány évek óta lapult a polcomon. Megmondom őszintén, én racionálisabb ember vagyok annál, minthogy holmi kozmikus rendelésekben higgyek. Viszont el kell ismernem, hogy abban maradéktalanul hiszek, hogy amibe energiát fektetünk, annak előbb-utóbb lesz valamilyen gyümölcse – amit nem biztos, hogy szeretni fogunk. Például mindannyian tudjuk, hogy a sorozatos halogatás mit hoz eredményként – de azt is tudjuk, hogy a komoly munka eredménye ugyanúgy meg fog mutatkozni az életünkben.

 

Azt is tudjuk, hogy amit sokszor gyakorlunk, annak idővel mesterévé válunk; s azt is ismerjük mindannyian, hogy milyen érzés az, amikor valamit kényszerből vagy kötelességből kell megtennünk, vagy azért tesszük, mert örömöt szerez az adott tevékenység, és a lelkesedésünk újabb lelkesedést szül.

 

De mégis: hogyan működnek ezek a dolgok? Miért van az, hogy valami könnyen sikerül, máskor meg hosszas erőfeszítés árán is bukdácsolunk és akadályokba ütközünk? Van arra valami recept, hogy hogyan lehetne könnyebbé, szebbé, jobbá és vidámabbá tenni az életünket?

 

Bärbel Mohr rövidke, de annál tanulságosabb és szórakoztatóbb könyve erre ad ötleteket, recepteket, tippeket – s mindezt egyedi humorral fűszerezi sokszor a saját történeteit megosztva az Olvasóval.

 

Nem kell feltétlenül a ma divatos „Vonzás Törvényé”-ben hinnünk – ki-ki eldönti magának, hogy miben hisz. Ez a hasznos kis könyv egy könnyed olvasmánynak is nagyon jó – viszont a végére még a kétkedők is garantáltan ki akarnak majd próbálni egy-két módszert arra, hogyha másképp nem, hát titokban megnézzék, nekik működik-e.

 

„Ha az ember aggodalmaskodás nélkül tud kívánni, kívánsága nyomban teljesül” – olvashatjuk a könyvben. Azért én ebben nem vagyok ennyire biztos – mert mi van akkor, ha bármiért is, de jobb úgy nekünk, ha nem teljesül, amit kívánunk? Nem gondolom, hogy mindenki mindent kontrollálhatatlanul kívánhatna – de az is igaz, hogyha valamit igazán szeretnénk, akkor az gyakran teljesül. A kérdés az, hogy miért? Azért, mert jár nekünk? Azért, mert megdolgoztunk érte? Mert szerencsések vagyunk? Vagy mert megérdemeljük?

 

Ezeken a kérdéseken a legtöbb ember elgondolkozik – ha másért nem, azért, mert a szomszéd füve mindig zöldebb, és szeretnénk tudni, mi a szomszéd receptje. Szeretnénk tudni, miért van az, hogy sokszor más aratja le helyettünk a babért: más kapja meg, amire mi vágytunk, miközben mi sóvárogva nézünk magunk elé, hogy nekünk miért nem sikerül…

 

Talán Bärbel Mohr látja jól: lehet, hogy sokkal nagyobb jelentősége van az aggodalmaskodás nélküli kívánásnak, mint gondolnánk. Egy biztos: a felelősség, hogy mit teszünk és nem teszünk, a miénk. A másik biztos dolog az, hogy mindennek megvan a megfelelő eredménye és következménye. Amiben mindenki egyetérthet viszont, legyen az ember spirituális vagy racionális gondolkodású, az az, hogy nem mindegy, hogyan végezzük a dolgunkat: mosolyogva, vidáman, szeretettel főzve jobb eséllyel lesz finom az étel, mint amikor ugyanezt idegesen és kapkodva tesszük, vagy attól rettegünk, nehogy elrontsuk.

 

Szeretettel ajánlom Bärbel Mohr könyvét mindenkinek, aki szeretne kikapcsolódni, s talán viccből, talán komolyan kipróbálni valamit, ami talán jobban működik, mint gondolnánk – mert azt ma már mindenki tudja, hogy a tudatnak teremtő ereje van. Akárhogyan is, tartsuk észben azt, hogy bármit is kívánunk, a jó szándéknál semmi sem fontosabb – akár saját magunk, akár mások felé való szándékról van szó. Kellemes szórakozást kívánok mindenkinek ehhez a vidám, elgondolkodtató és hasznos kis könyvhöz!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sara Shepard: A perfekcionisták

Forray Letícia, a százhalombattai Arany János Gimnázium diákjának könyvajánlója   Belegondoltál már abba, gyűlölsz-e valakit oly forrón, hogy képes lennél megölni? Vagy legalább elmerengtél azon, hogyan tennéd? Valószínűleg, még ha eszedbe jutott, sem kísérelted megtenni, inkább csak fantáziáltál. De lehetséges, hogy elég gyűlöletet érzel magadban egy gyilkosság pontos eltervezésére. És végül, mikor eljön az idő, nem teszed meg. Csak egy kicsit szórakozol, hogy megszivasd, mégis meghal az illető. Az általad tervezett módon. De a legrosszabb: nem te voltál. Sok gondolatot ébresztett bennem ez a könyv. Az alapgondolat éppen az előbb felvázolt helyzet nagyban. Adott öt lány és egy fiú, akit mindannyian forrón gyűlölnek különböző okokból. El is tervezik a megölését, persze csak poénból, és mikor odáig jutnak, hogy tervüket végrehajtsák, igazából csak meg akarják szivatni. Mégis meghal a fiú. Hogy hogyan? Senki nem tudja. Öt lány és öt különböző indok. De vajon lenne bármelyik elég ...

HORVÁTH LILIÁNA #könyvfotók

HORVÁTH LILIÁNA, a budapesti Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium diákjának könyvfotói