Ugrás a fő tartalomra

Az olvasás szeretete

Tóth Benedek, SZISZKI


Olyan 10 éves lehettem, amikor egyszer betévedtem a nővérem szobájába. Az egyik falon végig polcok voltak, rengeteg könyvvel. Lányregények, novellák, verseskötetek, és sok más. Nézegettem őket, és arra gondoltam, hogyan lehet ennyi könyvet elolvasni?!

Aztán figyelmes lettem egy sorozatra. Majd’ tucatnyi könyv, hasonló gerinccel. Szépen sorba rendezve. Kivettem baloldalról az elsőt, hogy belelapozzak. Kinyitottam, és beleszagoltam. Illata volt, könyvillat, semmivel össze nem téveszthető könyvillat. Pergettem egy kicsit, a végére lapoztam, elolvastam hátul a tartalmát. Egy fiatal varázsló tanulóévei, hmm, mondtam magamban, ez érdekes lehet. De még nem lapoztam az elejére, hogy elkezdjem, hiszen olvasni fáradságos feladat, ezt hatéves korom óta tudtam. Aztán arra gondoltam, hogy a nővérem talán nem csak kínozta magát ezekkel a könyvekkel, meg hogy nem is csak dísznek vannak. Talán én is megpróbálhatom, hogy ne kötelességből olvassak, ne feladatnak vegyem. Kinyitottam a könyvet, és elkezdtem olvasni. Hirtelen egészen más világba csöppentem, egy álomba, ahol minden lehetséges. Kizártam a külvilágot, és csak én voltam, meg a történet. Amikor este kilenc óra körül a szüleim szóltak, hogy ideje lefeküdni aludni, mert másnap suli, alig bírtam elaludni az izgalomtól. Alig vártam, hogy másnap délután legyen, hogy kész legyek a leckével, és újra visszamehessek a képzelet birodalmába, hogy újra Roxfortban lehessek. Amikor befejeztem a regényt, megnéztem a belőlük készült filmeket is, és nem csalódtam, a filmek azt a feltételezésemet adták vissza, hogy egy könyv nem mindenkinek pontosan ugyanazt a képet jeleníti meg a fejében . Ezek az apró eltérések mutatják meg, hogy az írott szó mindannyiunkban más jelentésekkel bírhat. Amúgy elégedett voltam a filmmel is. Ezután vártam, hogy újra elkapjon a gépszíj, és ismét beletemetkezhessek egy másik világba, de hosszú ideig nem találtam olyasmit, ami lekötött volna. Egy darabig nem történt semmi, a nővérem könyvespolcain sem találtam egy érdekes címet vagy ilyesmit, ami megragadott volna, ezért egy idő után bementem a szüleim hálószobájába is, ahol szintén végtelen sorokban sorakoztak a könyvek.

J.R.R. Tolkien - olvastam egy nagyon vastag könyv gerincén. Gyűrűk Ura. Hmm, ez jó lehet vajon? Van vagy ezer oldal. (Fordította: Göncz Árpád, te, ez a bácsi nem elnök volt?) A szüleim sokat olvasnak rengeteg könyv van a házban, biztosan jó könyv lehet, pláne, hogy ilyen termetes. Levettem a polcról, jó nehéz volt, kinyitottam, beleszagoltam, hú ugyanolyan könyvillat, csak olyan régebbi. Egy kis gyakorlottság után, szagról megérzed, hogy kábé mikor írták a könyvet, nem vicc. Mondtam is magamban, hogy ez vagy ötven éves. Nem is tévedtem sokat, csak olyan húsz-harminc évet. Sebaj, ez akkor nem érdekelt, nekikezdtem. Dögunalmas volt, le is tettem néhány oldal után, visszamentem a játékaimhoz. Aztán csak eszembe jutott, hogy apámék nem dísznek veszik a  könyveiket. Így visszamentem a könyvért, és kerestem egy csendes zugot a kertben, a csavart fűzfa alatt. Apám kedvenc helye is ez volt, bár percenként száz hangya hullott a nyakába, de tűrte. Gondoltam, én is tűröm, hátha így meglesz a fíling. Lassan beletemetkeztem a könyvbe, túljutottam Tolkien középföldei dohánytermesztési technológiájának a legapróbb részletekbe menő leírásán, és akkor megint elkapott valami, valami olyasmi, mint az előző varázslós sorozatnál. Aztán már nem tudtam letenni a könyvet, mert ahogy letettem, eltűnt Frodó, Gandalf, az orkok, a trollok, és ezt nem akartam, nagyon nem. Amikor nem olvasok valamit, mindig jönnek a szürke hétköznapok, suli, edzés, mókuskerék, ilyesmi. Jó, szeretem a sulit is meg az edzést is, meg minden, de jobb ott, ahova a képzelet visz…

Aztán van még valami. Ahol kiskoromban laktunk, egy kisvárosban, nem írom le a nevét, volt egy könyvtár. Hatalmas kert közepén magasodott az épület, a kert kőrakással volt körülvéve, és hatalmas platánfákkal volt tele. A könyvtár épülete, a maga gótikus stílusával mindig lenyűgözött, valahányszor arra vitt az utam. A hatalmas, boltíves, katedrálisra hasonlító épület valaha csakugyan katedrális volt, csak a hosszú évszázadok alatt bekövetkezett változások őt is magukkal ragadták. Már nem papok lakták, hanem könyvtárosok. Az egykori misék helyszíne megtelt polcokkal, melyeket elborítottak a hosszú idő alatt beszerzett könyvek. Némelyik sor kissé dohos volt az emberöltők alatt felgyülemlett portól, de ez a szag - inkább illat volt - tényleg  enyhén érződött csak, mégis fantasztikus hangulatot árasztottak magukból. A könyvtárban hosszú asztalok négy sorban, mellettük székekkel, és egyméterenként zöld, szövetbúrás lámpákkal, vagy harminc méter hosszan. Minden tizedik széken ült valaki, és könyvet olvasott. Csend vett körül, csak a lapok halk zizegése törte meg a némaságot, mikor valaki elolvasott egy oldalt. Találomra levettem egy könyvet a polcról, és belelapoztam. Fogalmam sincs, miről szólt a könyv, csak hosszú órákon keresztül élveztem a könyvtár hangulatát - a csendet, a viszonylagos magányt, és az ódon enteriőr tökéletességét...

Ez pár éve volt, mármint Harry meg Gandalf, meg a könyvtárban olvasott valami, és azóta persze számtalan más platform van, ahol olvashatok, de ezt az érzést, amiről beszéltem, semmi más nem adja meg, csak egy jó könyv olvasása a könyvtárban. (Esetleg még a PlayStation 5-öm, elvégre 2021-et írunk, de néha, ha olyan kedvem van, még ma is el tudom engedni ezeket egy-egy jó könyv kedvéért.)

(A kép készítője ugyancsak Tóth Benedek.)

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

HORVÁTH LILIÁNA #könyvfotók

HORVÁTH LILIÁNA, a budapesti Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium diákjának könyvfotói

HORECZKI ZSÓFIA #könyvfotók

HORECZKI ZSÓFIA, a budapesti Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium diákjának könyvfotói

CSORBA MÁRTON #könyvajánló

Csorba Márton, a debreceni Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum diákjának könyvajánlója   Homonnay Gergely: Puszi, Erzsi! – A világ macskaszemmel   A 2022-es év szomorú hírrel indult: fiatalon, 47 évesen Olaszországban elhunyt a népszerű magyar író, Homonnay Gergely. Nem akkor találkoztam először a nevével. Lelkes macskarajongóként már évekkel korábban megismerkedtem az interneten Gergely világhírű macskájának, Erzsébet Fenevadovának – röviden Erzsi – nem éppen hétköznapi életbölcsességeivel.   Hogy miért Erzsébet? Természetesen az angol királynő után. Gergely és egykori párja nem adtak azonnal nevet legifjabb, puha bundás családtagjuknak, amikor hozzájuk került – megfigyelés alatt tartották, hogy a hozzá leginkább illő, őt leginkább kifejező név boldog viselője lehessen majdan.   Túlnyomórészt – nem mindig – nemesi, elegáns viselkedésének és méltóságának megfelelően végül egyértelművé vált Gergely számára, hogy négylábú főnökét nyilvánvalóan Erzsébetnek hívjá