Ugrás a fő tartalomra

Jonathan Maberry: Az ördög ügyvédje

Simon Sára, a BGSZC II. Rákóczi Ferenc Gimnázium diákjának könyvajánlója

Ha titokzatos, meglepő csavarokkal teli krimi olvasására vágysz, amely garantáltan nem fog untatni, jó hírem van számodra: pont ilyen könyvet szeretnék veled megismertetni.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az X-akták híres tudományos-fantasztikus sorozat, amely a ’90-es években jelent meg, főszereplője a két FBI ügynök: Fox Mulder és Dana Scully. Mindkettejük háttértörténetéről könyv jelent meg 2017-ben: Az X-akták – Kezdetek: A káosz ügynöke (írta: Kami Garcia), illetve X-akták – Kezdetek: Az ördög ügyvédje (írta: Jonathan Maberry).

Maberry a sorozatot mitologikusnak és igazán meggyőzőnek jellemezte egy újságcikknek adott beszélgetés során, „inkább úgy íródott, mint egy regény” tette hozzá. Nem meglepő tehát, hogy szívesen vállalta a Dana fiatalságáról szóló könyv megírását.

A könyv elején idézet található Danától: „Sok olyan dolgot láttam már, ami megingatta a világegyetemről alkotott korábbi elképzeléseimet, de ez a bizonytalanság csak megerősítette bennem a vágyat, hogy megismerjem, megértsem azokat a dolgokat, amelyek látszólag érthetetlenek.”

1979-ben járunk, amikor a Scully-család az apa munkája miatt a marylandi Craigerbe költözik. A 15 éves Dana Scully kisebb gondja is nagyobb annál, hogy új iskolájában csodabogárnak tartják, hiszen a költözés óta rémálmok gyötrik, amelyekben újra és újra felbukkan egy homályos alak - talán egy angyal… vagy inkább maga az ördög. Nem sokkal később Dana az iskolai öltözőben találkozik egy autóbalesetben elhunyt diáktársával, aki segítségért könyörög. A lányt nem hagyják nyugodni a halálesetek és az áldozatok bőrén lévő napfogyatkozást ábrázoló tetoválás, ezért nyomozásba kezd újdonsült barátjával, Ethannel. Ezután azonban olyan világban találja magát, ahonnan nincs többé visszaút…

Jonathan Maberry képregény és drámaíró, számos regénye jelent meg, illetve napjaink „10 legjobb horror írójának” listáján is megnevezték. A könyv végén köszönetet nyilvánít Ted Adamsnek, amiért „az idegenek, a szörnyek és összeesküvések világának játszóterére” invitálta.

A regényt Rézműves László fordította, és Szendi Nóra szerkesztette. A borító készítőjéről sajnos nem találtam információt, de szerintem nagyon klassz, és illik a könyv hangulatához.

„Észbontó krimi egy nagyszerű történetírótól, amit minden olvasó garantáltan élvezni fog. Mindenképp ajánlom az X-akták rajongóinak, és azoknak is, akik még sosem hallottak Dana Scullyról.” – vélekedik Melissa de la Cruz, a „Az Elveszettek szigete” című mű szerzője.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sara Shepard: A perfekcionisták

Forray Letícia, a százhalombattai Arany János Gimnázium diákjának könyvajánlója   Belegondoltál már abba, gyűlölsz-e valakit oly forrón, hogy képes lennél megölni? Vagy legalább elmerengtél azon, hogyan tennéd? Valószínűleg, még ha eszedbe jutott, sem kísérelted megtenni, inkább csak fantáziáltál. De lehetséges, hogy elég gyűlöletet érzel magadban egy gyilkosság pontos eltervezésére. És végül, mikor eljön az idő, nem teszed meg. Csak egy kicsit szórakozol, hogy megszivasd, mégis meghal az illető. Az általad tervezett módon. De a legrosszabb: nem te voltál. Sok gondolatot ébresztett bennem ez a könyv. Az alapgondolat éppen az előbb felvázolt helyzet nagyban. Adott öt lány és egy fiú, akit mindannyian forrón gyűlölnek különböző okokból. El is tervezik a megölését, persze csak poénból, és mikor odáig jutnak, hogy tervüket végrehajtsák, igazából csak meg akarják szivatni. Mégis meghal a fiú. Hogy hogyan? Senki nem tudja. Öt lány és öt különböző indok. De vajon lenne bármelyik elég ...

HORVÁTH LILIÁNA #könyvfotók

HORVÁTH LILIÁNA, a budapesti Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium diákjának könyvfotói