Ugrás a fő tartalomra

William Golding: A Legyek Ura

Varga Áfonya, BGSZC Rákóczi Ferenc Gimnázium


A legyek Ura című regény egyszerre lenyűgöző, izgalmas és elborzasztó. Golding beleszövi könyvébe a második világháborúban szerzett saját tapasztalatait, és a korszak társadalmának félelmeit fogalmazza meg. Az írónak nagyon jól sikerült megfognia, az ember lelke és tudata mélyén lappangó ősi, vad ösztönöket, és a történet azt mutatja be, mi történik, ha ezek előtörnek. A brutalitását a regénynek valószínű, hogy a háborúban látott borzalmakból merítette.

Az olvasó a könyv elején még nem is sejti, hogy ez az elsőre ártatlan ifjúsági regénynek induló történet milyen véres fordulatokat vesz. Az események végig egy csendes-óceáni szigeten játszódnak, ahol egy csapat angol kisfiú egy repülőkatasztrófa miatt egyedül marad, és magára van utalva. A kísérő felnőttek mind meghaltak, így a fiúknak egyedül kell boldogulniuk a lakatlan szigeten. Egymásra találván, egy csapatba verődve próbálják túlélni a helyzetet, és várják, hogy megmentsék őket. A gyerekek kezdetben saját kis társadalmat hoznak létre, és próbálnak emberségükbe kapaszkodni, ám az idő múlásával a civilizáltság egyre messzebb esik tőlük, és szép lassan eltűnnek a szabályok, amik kordában tartották őket.

Szerencséjükre a sziget elegendő élelmet és italt kínál nekik, ráadásul egy kis öblöt is találnak, ahol meg lehetett fürödni, és a pálmafák alatt megpihenni. A fiúk első dolga a vezető választása, és végül Ralphot választják, hisz ő hívta őket össze, ezzel elnyerve a fiúk tiszteletét. Az újonnan megválasztott vezetőjük első dolga pár szabály meghozása, és megpróbálja megszervezni a szigeti életüket. Ralphnak kezdetben két segítője is van. Az egyik a sokat gondolkodó és racionális Röfi, egy szemüveges, asztmás, kicsit túlsúlyos kisfiú, akit a többiek sohasem fognak befogadni igazán maguk közé. A másik segítője Jack, aki alulmaradt a vezetőválasztásban Ralphhal szemben, de megkapja a vadászok vezetői tisztjét. Ő jelképezi a nyers erőt és a vadságot. Kezdetben mindenki egyet értett Ralphhal, hogy a legfontosabb a menekülésük és ahhoz pedig ébren kell tartaniuk a hegyen lévő tüzet, hogy ennek füstjét az arra járó hajók meglássák. De az idilli környezetben lassan elkezdődnek a bajok, és a civilizációkra jellemző fegyelem is kezd szétbomlani.

Szép lassan Ralph és Jack is eltávolodik egymástól, ahogy a két fiú más és más nézetet kezd vallani. Az első nagy konfliktust köztük a tűz kialvása jelentette. Jack és vadászai, akikre a feladat volt bízva, inkább elmentek vadászni és hagyták a tüzet kialudni. A gond az volt, hogy pont akkor járt arra egy hajó, ami a hazajutást jelentette volna, de mivel nem égett a tűz, nem vették őket észre. Ralph teljesen elkeseredett, és Jacket hibáztatta a történtekért. Ezután a konfliktus a két fiú között folyamatosan éleződik. Ralph megpróbálja a közösséget egyben tartani és védeni, de Jack csak a vadászással törődik, néha már olyanná válik, mint egy megszállott. További problémát jelentenek az apróságok (fiatalabb gyerekek) félelmei, ami lassan a nagyobbakra is átterjed. A „szörny“ akitől félnek valójában csak egy szörnyethalt ejtőernyős szél mozgatta holtteste. Miután elmentek felderíteni a szörny mivoltát és Ralph, Jack és Roger (egy nagyobb fiú, aki később Jack törzsének egyik fő embere lesz) meglátja, elmenekülnek.

Ezután Jack maga hív össze egy gyűlést, hogy ő legyen a vezér, azonban senki sem áll ki mellette, és ő sírva és megszégyenítve hagyja el a csoportot. Ám a Jackhez hű vadászok egy kis idő múlva követik, és egy új törzset alakítanak, ahol a vadság és az erőszak nagy teret kap. A nagyok közül a legtöbben csatlakoznak, így Ralph, Röfi, Simon és egy ikerpár Sam és Eric (könyvben sokszor csak Samsericnek mondják őket) egyedül marad az apróságokkal, és egyre elkeseredettebben őrzik a tüzet, amit ilyen kevesen nehéz ébren tartani.

Jack vezetésével a vadászok leölnek egy malacot, de a fejét egy réten hagyják, és egy mindkét végén kihegyezett karóra szúrják, feláldozva azt a szörnynek, hogy az ne bántsa őket. Itt születik meg a Legyek Ura is, mivel hogy a bűzlő fej a legyeket mágnesként vonzza. A Legyek Ura persze nem létezett, csak Simon az egyik nagyobb gyerek szüleménye, akinek a félelmei a Legyek Urában testesülnek meg.

Amikor Jack elment Ralph törzséhez, hogy meghívjon mindenkit a leölt disznóból készült vacsorára, sokak nem tudtak ellenállni a sült hús csábításának, és elfogadták a meghívást. A végén még Ralph és Röfi is csatlakozik hozzájuk, nem tudván, hogy mi lesz a vége az ünnepségnek. Simon ugyanis eközben felfedezte a szörny valós mivoltát, ám amikor ezt a társainak is el akarja mondani, azok a vihartól megijedvén agyonverik, mert félelmükbe nem ismerik fel.

A következő tragikus eset Röfi meggyilkolása. Jacknek és törzsének tűzre volt szüksége, mivel anélkül nem tudták megsütni a disznót. Tüzet viszont csak Röfi szemüvegével tudtak gyújtani, így azt egy este ellopták az asztmás fiútól. Ralph, Röfi és Samseric másnap felháborodva indulnak a szemüveg visszaszerzésére, ám hadjáratuk nem hozta meg a várt eredményt. A másik törzs már teljesen elvadult, és festett arcú „vadak” fogadták őket harci kiálltással. Jack és Ralph között párbaj alakul ki, ami döntetlennel végződik. Ezután az egyik vad, Roger elveszíti az eszét, és egy emelő segítségével egy óriási sziklát dönt le az alatta párbajozó fiúkra, ami azonban Röfit találja el és agyonnyomja. Ralph még elmenekül, de Samsericet a vadak törzse erővel kényszeríti a csatlakozáshoz. Ezután Jack hajtóvadászatot indít régi barátja ellen. Mivel a fiú egyedül maradt, kénytelen menekülni, ám rá kell jönnie, hogy nem tud hová, hisz a vadak taktikus hajtóvadászata elől sehova sem tud elrejtőzni. Ráadásul Jackék felgyújtják az erdőt is, hogy ezzel kicsalogassák egykori vezetőjüket a rejtekhelyéről, így Ralph számára teljesen esélytelenné válik a túlélés.

Végül az utolsó pillanatban, amikor már a parton menekül, és a vadak serege egyre közelebb jut, hirtelen mindenki megtorpan. Egy angol tengerésztisztet vesznek észre, aki mögött egy nagy csatahajó látszódik. A fiúkat végül a tűz mentette meg, bár nem úgy, ahogy Ralph és Röfi akarta, hanem az erdő felgyújtását vette észre a tengerésztiszt. A könyv azzal ér véget, hogy Ralph nem bírja tovább, és sírva fakad. Ártatlanságának elvesztését, az emberi szív sötétségét, és Röfi nevű barátjának halálát siratja.

Bár ártatlan kis regénynek indul A Legyek Ura, a végére gyomorforgatóan brutális események sorozatának lesz az olvasó a szemtanúja. A könyv vége teljesen megrendíti az embert, ahogy azt olvassa, hogy a jól nevelt angol kisfiúk egymást sem kímélve teljesen elállatiasodnak, és szörnyetegekké válnak. Ha az ember az első pár könnyed fejezetet hasonlítja össze az utolsó elborzasztó fejezetekkel, bizony felmerülhet benne a kérdés, hogy ez a családbarátnak induló könyv, mikor is vált ilyen durva és agresszív történetté.

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

CSORBA MÁRTON #könyvajánló

Csorba Márton, a debreceni Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum diákjának könyvajánlója   Homonnay Gergely: Puszi, Erzsi! – A világ macskaszemmel   A 2022-es év szomorú hírrel indult: fiatalon, 47 évesen Olaszországban elhunyt a népszerű magyar író, Homonnay Gergely. Nem akkor találkoztam először a nevével. Lelkes macskarajongóként már évekkel korábban megismerkedtem az interneten Gergely világhírű macskájának, Erzsébet Fenevadovának – röviden Erzsi – nem éppen hétköznapi életbölcsességeivel.   Hogy miért Erzsébet? Természetesen az angol királynő után. Gergely és egykori párja nem adtak azonnal nevet legifjabb, puha bundás családtagjuknak, amikor hozzájuk került – megfigyelés alatt tartották, hogy a hozzá leginkább illő, őt leginkább kifejező név boldog viselője lehessen majdan.   Túlnyomórészt – nem mindig – nemesi, elegáns viselkedésének és méltóságának megfelelően végül egyértelművé vált Gergely számára, hogy négylábú főnökét nyilvánvalóa...

HORVÁTH LILIÁNA #könyvfotók

HORVÁTH LILIÁNA, a budapesti Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium diákjának könyvfotói

CSORBA MÁRTON #könyvajánló

Csorba Márton, a debreceni Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum diákjának könyvajánlója   Bärbel Mohr: Rendeld meg az Univerzumtól! avagy Hogyan teljesüljenek vágyaink?   Ez a kis zsebkönyv méretű olvasmány évek óta lapult a polcomon. Megmondom őszintén, én racionálisabb ember vagyok annál, minthogy holmi kozmikus rendelésekben higgyek. Viszont el kell ismernem, hogy abban maradéktalanul hiszek, hogy amibe energiát fektetünk, annak előbb-utóbb lesz valamilyen gyümölcse – amit nem biztos, hogy szeretni fogunk. Például mindannyian tudjuk, hogy a sorozatos halogatás mit hoz eredményként – de azt is tudjuk, hogy a komoly munka eredménye ugyanúgy meg fog mutatkozni az életünkben.   Azt is tudjuk, hogy amit sokszor gyakorlunk, annak idővel mesterévé válunk; s azt is ismerjük mindannyian, hogy milyen érzés az, amikor valamit kényszerből vagy kötelességből kell megtennünk, vagy azért tesszük, mert örömöt szerez az adott tevékenység, és a lelkesedésünk újabb ...