Závada Péter: MÉSZ

Szalai Levente, SZISZKI

Én Závada Péter MÉSZ című verseskötetét szeretném ajánlani, legfőképpen a kortársaimnak. Závada a mai magyar kortárs költészet egyik legnagyobb alkotója, nyelvezete egyszerű, bárki számára megérthető. Az író ezen verseskötetének témája közepén édesanyja halála és a gyász áll. A költő sajnos fiatalkorában tragikus körülmények között veszítette el édesanyját, és ez a kötet betekintést ad abba, ahogyan ő átéli a gyászt, valamint visszaszáll a múltba. Nagyon sokszor egy külső szemlélő szemszögéből tekint a helyzetre, így  részletesebb átlátást kapunk, de emellett, mint a cím is sugallja, egy afféle távolságtartással övezi át az egész  kötetet. A költemények rímtelen szabadversek, amelyekben az emlékfoszlányok nyomasztó asszociációkkal keveredve leírást adnak a helyszínről, a történtekről, az anyáról. A fő kérdés amit felvonultat, nem más, mint hogy befalazható-e az édesanyja emléke. Závada a verseiben megpróbálkozik vele, ehhez azonban helyszínről helyszínre, tárgyról tárgyra, illatokon, hangokon át, újra fel kell idéznie mindent, amire emlékszik. Závada sok mindent elhagyott, ami az Ahol megszakadban (előző, valamint egyben első verseskötetete) zavaró volt, jelenlegi kötetében is vannak azonban olyan részek, amik inkább hatnak úgy, mintha a szerző el akarná játszani a költőt, és az én szememben pont emiatt lesz korunk egyik legmeghatározóbb költője. Megemlíthető még, hogy Závada rap pályán is tevékenykedik, és ez erősen érezhető minden egyes versben, az egész kötet egy komoly slam poetry hatását kelti. Mindenképpen csak ajánlani tudom annak, aki keres valamit, ami tartalmában elvont, de kifejezésmódjában mégis modern és értelmezhető, egyedül maga a jelentés az, amit itt meg kell fejtenie az olvasónak.