Forray Letícia, a százhalombattai Arany János
Gimnázium diákjának könyvajánlója
Ha valaki azt mondaná neked, hogy ötven éve te vagy az első
lány, aki született, mit éreznél? Tőled várnák el, hogy gyerekeket szülj a
vezetők által választott férfitól életed végéig. Egy toronyban laknál,
elkülönítve az emberektől, akik, mint egyetlen reményüket, nagy becsben
tartanának, de személyesen sosem találkoznál velük. Te lennél a legnagyobb
kincs, mégsem lenne választásod. Mégsem élhetnél szabadon vagy ahogyan jónak
látnád. Mindig minden lépésedet mások és az emberiség érdeke határozná meg.
Képes lennél így élni? Ekkora felelősséggel a válladon, tudva, hogy rajtad
múlik az emberiség jövője, miközben csak szabadságra és átlagéletre vágysz?
A könyv egy trilógia első része, melynek főszereplője, Eve
éppen ebbe a dilemmába kerül. Életének minden percét a Toronyban tölti, ahol az
Anyák keze között igyekszik betölteni az emberiség jövője szerepet. De közben
csak szabadságra vágyik. Aztán megismerkedik az igaz szerelemmel, és rájön,
hogy ő csak boldog szeretne lenni a párja oldalán és elmenekülni a felelősség
alól, amit szerepe jelent.
Azért szeretem nagyon ezt a könyvet, mert kiválóan szól arról
a tehetetlenségről, amikor mást szeretnénk tenni, máshogyan élni, mint most, de
nem tehetjük, mert az élet ezt a feladatot rótta ránk. Ez a felelősség ránk
hárult. De megmutatja a másik szemszöget is, miszerint mind megérdemeljük, hogy
szabadon éljünk, azzal akit szeretünk, és annyi gyerekünk legyen, amennyit mi
szeretnénk. Jó kérdés, hogy van-e bárkinek joga ahhoz, hogy megmondja, hogyan
élj és mit csinálj. Ugyanakkor te megteheted-e, hogy nem törődsz egy olyan
fajsúlyos dologgal, mint az emberiség sorsa? Megteheted-e, hogy a szabadságért
és a szerelemért ezt figyelmen kívül hagyod? Mint a könyvből kiderül, az
emberiség reményeként élni annyit tesz, mint egy műfákkal dekorált kalitkában
tengődni, ahonnan nem látszik, milyen beteg az erdő.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése