Fodor Noémi, Vörösmarty Mihály gimnázium, Érd
Sütő András Káin és Ábel című drámája modern nyelven íródott mű, amely teljesen más nézetből dolgozza fel az eredeti, bibliai eseményeket.
A történetben található, alaposan kidolgozott személyiségjegyekkel rendelkező szereplők nagyrésze bibliai személy. Sütő András drámája az Édenből való kiűzetés után játszódik, amikor Ádámnak és Évának már megszületett a két fia, Káin és Ábel.
Káin személyisége az Édenből való kiűzetés miatt Istengyűlölő, míg fivére, Ábel ennek pontosan az ellentéte, igazi hívő. Káin utálatát csak fokozzák Isten rosszindulatú cselekedetei, amelyek megnehezítik az egész család életét. A két testvér a történetben megállás nélkül veszekszik és harcol egymással. Ellentétük az Isten által küldött Arabella nevű lány megjelenésével éleződik ki még jobban. A szülők, Ádám és Éva között is ellentét alakult ki, a kígyó miatt, aki elcsábította Évát. Éva személyisége a történetben elég változó, míg Ádámé, aki folyton bort iszik, nagyon haragtartó és ellenszenves.
A történetben Káin mindenképpen vissza akarja szerezni az emberek számára az Édent, míg Ábel folytonos áldozások és imádságok közepette próbálja visszaterelni fivérét a szerinte helyes útra. Eközben egy idegen csillagról érkezett lány, Arabella próbál beilleszkedni az emberek közé, és választani a két testvér közül, míg Éva Ádámot és két fiát próbálja kibékíteni, több-kevesebb sikerrel.
Véleményem szerint ez egy remek dráma, amely nyelvezetének köszönhetően könnyen olvasható és jól megérthető. A szereplők és a helyszín is ideális, a feldolgozás illetve a szerelmi szál pedig, csak hab a tortán. Ezt a művet mindenkinek ajánlom, aki szereti a szerelmes és vicces történeteket, függetlenül attól, hogy hívő-e az illető, avagy sem.
(Fotó: A Horváth Árpád Stúdiószínház 2006-os plakátja.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése